2013. október 25., péntek

Budajenő kálvária


Budajenő + a svábok + a kálvária történetéről az alábbi morzsákat gyűjtöttem:
http://www.budajeno.hu/index.php/telepuelesuenk?start=5
„….A telepesek Németországból érkeztek, a szász és frank területekről, valamint a Fekete Erdő vidékéről. 1724-ben Jenő, azaz németesen Jenne lélekszáma már 374 volt.  1782. és 1785. között  már…… Állt az Öreg templom (a régi kápolna), a bencés rendház és a major egy-egy épülete. A Kálvária-dombon levő stációk alaprajza is be van jelölve.
…………..1946. április elején megjelent Budajenőn is a kitelepítő bizottság. A község 187 német családjából 172-t telepítettek ki.
A megüresedett sváb házakba és gazdaságokba erdélyi magyarokat telepítettek be….és a háborús bűnösnek minősített sváb lakók házaiba költöztették őket.”

Ez a néhány mondat szomorúan dokumentálja a történelmi igazságtalanságokat – és magyarázat arra, hogy  a falut elhagyó német telepesek után sokáig  sem igény, sem akarta nem volt  a kálvária helyreállítására.

„Budajenő ma is álló legrégebbi épülete – a település egykori középkori temploma – ma római katolikus temetőkápolna (Szent Mihály-templom).
A falu északkeleti dombján emelkedő, 2007-ben helyreállított, kora gótikus, csúcsíves, támpilléres építményt az Árpád-korban állították. A sekrestyeajtó feletti, Árpád-házi Szent Erzsébetet és apját II. Andrást ábrázoló román stílusú kőfaragvány a 12. században készülhetett. A templomhoz közel egy 19. századi német temető elhagyott, elhanyagolt maradványai láthatók.”

"A keresztút érdekessége, hogy 6 db, kettős fülkés stációból áll. Katonai felmérések térképei is így ábrázolják, ugyanakkor az első ingatlan-nyilvántartási térképen jelölve van egy 7. stáció is, aminek nyoma mára nem maradt. Egyes kutatások szerint maga a templom adott helyet a keresztút két állomásának.
Az ó-temető a kálvária mellett található, XVIII-XIX. századi későbarokk és klasszicista formavilágú síremlékekkel, emlék kereszttel. A ma fellelhető síremlékek között olvasható legrégebbi felirat 1787-ből való. Érdekessége, hogy egy részén papi sírkertet hoztak létre, kőbábokhoz rögzített kovácsoltvas kerítéssel körülvéve. Fennmaradt iratok alapján vélhetően 1759-től temették ide a szerzeteseket, apátokat. A sírkertbe 1795-ben nagyméretű keresztet állítottak korpusszal."



2017-ben  a kálvária is felújításra került, M. Gubán György festett  stációképeit ez év húsvétja előtt helyeztek el a stációfülkékben.
A temető  bejáratánál 3 stáció  áll: rajta a 
stációképek 1-6-ig. 
A  többi a templomhoz vezető út mellett van felállítva. Régebben a templomban volt a 13. és 14. stáció, 2020-ban a stációk átrendezésével ezek is kikerültek a szabadba. 
A 15. Krisztus feltámadása  a kis templomban, egy fülkében található. 
Néhány képet Pethő Máriának köszönök, a stációképek elküldését pedig Sey-Pacor Ferencnek.


A papi temető

  
A kápolna-belső













Az alábbi képeket itt találtam: https://www.facebook.com/magart.hu/





Pethő Mária 2020-ban készült fotói, ezúttal is köszönöm:






2 megjegyzés: