2014. március 29., szombat

Homokkomárom kálvária

http://hu.wikipedia.org/wiki/Homokkom%C3%A1ro  itt a település történetét olvashatjuk, többek között azt is, hogy a törökdúlást követően, az 1700-as évek elején német telepesek érkeztek a faluba. Minden valószínűség szerint ők voltak megépítői az első kálváriának, melynek stációoszlopait a templomhoz vezető utak mentén állították fel. Információim szerint a régi kálvária stációképei fából készültek. Idők folyamán  ezek tönkrementek, és 2005-ben került sor a felújításra, átépítésre. A jelenleg látható modern, szép stációképek Magyar Márta keramikus iparművész alkotásai.

„… Alkotásaim jórészt raku technikával kiégetett domborműves, pecsételt felületű kerámiaképek. Munkáim forrása a középkori ikonfestészet, szobrászat, a románkor egyszerű, szent figurái és kopott kőfelületei. Számomra a modernség inkább az időtlen szakralitások, lélekrezdülések olyan megfogalmazása, amit csak itt és most lehet megtenni. Az első kültérre helyezett munkám a homokkomáromi keresztút képsorozat. Ezt több stáció sorozat és kiállítás követte Kaposváron, Budapesten és Pécsen…” 

Légifotó: http://www.nyolcboldogsag.hu/sites/default/files/kapcsolat/Hk_madartavlat.jpg     (Civertan légifotó)
  
   
FME képe - köszönöm !
Az alábbi   képek innen:




Az alábbi képeket Móritz István engedélyéven innen hoztam: 
Köszönet érte !















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése