2014. március 29., szombat

Kaposvár (Donner) kálvária


"Kaposvár első kálváriája nem pontosan ezen a helyen épült fel, de közel a maihoz: a mostani Zrínyi Miklós és Bartók Béla utcák találkozásánál emelkedő dombon állt, kápolna nélkül. Pontos építési ideje nem ismert, valószínűleg a 18. század végéről származott…. azonban a 1872-ben a domb egy részét vasútépítéshez elhordták. Emiatt a kálvária életveszélyessé vált, így 1891-ben le kellett bontani.
A város, és főként Ujváry Ferenc plébános azonban úgy érezte, Kaposvár nem maradhat kálvária nélkül, így új építését határozták el. 

A várostól megkapták a mai Kálvária utca melletti területet, a plébános pedig adományokat kezdett gyűjteni. Sőt, mivel eladta a régi kálvária területét, a lövölde felesleges részét, mindemellett pedig az 1876-ban lebontott belvárosi Szent Anna-kápolna harangját is, elegendő pénz gyűlt össze ahhoz, hogy hamarosan neki lehessen látni az építkezésnek…. Felszentelésére 1893. június 29-én, Péter-Pál napján került sor…. a világháború után…. sokáig elhanyagolt állapotban állt a kápolna. Az 1920-as évek közepén viszont megcsinálták a kerítést, a kápolnához kívül sekrestye, belül kórus épült. Kisebb-nagyobb felújítások következtek 1928-ban, 1930-ban és 1938-ban is …Utoljára az 1980-as évek végén és az ezredfordulón került sor felújításokra." (Idézet innen: http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lv%C3%A1ria-k%C3%A1polna_%28Donner%29)

A fotókat "Fotoport"nak köszönöm ! 













(Az alábbiak saját képek.)















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése